Megszületésem kalandjai után kijártam a bölcsödét, óvodát, általános iskolát. Ezek közül egy helyet érdemes megemlíteni, az Egry József Angoltagozatos Általános Iskolát, ahova hetedikbe és nyolcadikba jártam. Nagyon jó kis hely volt, nagyszerű élményekkel lettem gazdagabb, ugyanis itt tapasztaltam először, hogy milyen is egy igazán pezsgő iskolai élet.
Első gimnazista koromban "tévedésből" beírattak a Jerikó Keresztény Humán Gimnáziumba, ami elég gyenge helynek bizonyult (túl jó volt a reklámja, ennek dőltünk be a szüleimmel), ezért a gimnázium maradék három osztályát a Szent-Györgyi Albert 12 Évfolyamos Iskolában jártam ki.
Ez a hely viszont sok szót érdemel! Itt is találkoztam avval a bizonyos iskolai élettel, és arra gondoltam, mi lenne, ha fejest ugranék ebbe a bizonyos életbe. Ennek következménye az lett, hogy két évet töltöttem a Iskolai Diákönkormányzat kormányának tagjai között, ebből a második évben, 1997. és 1998. között az elnöki posztot is betölthettem. Nagyszerű és egyben roppant tanulságos élmény volt! Mikor véget ért az egyéves elnöki megbízatásom, így vélekedtem az eltelt egy évről: "Kemény volt, de ezzel együtt jó is volt, hiszen rengeteg tapasztalatot szereztem. Viszont azt megígérhetem, hogy elnökségem után sem fogom megszakítani a kapcsolatot a DÖK-kel, s biztos, hogy vissza-vissza fogok térni a gimi után is. Ettől egykönnyen, lélekben nem fogok tudni megszabadulni. Erre az évre biztos, hogy sokáig fogok emlékezni." Ezek miatt 1999-ben nehéz szívvel fejeztem be középiskolai tanulmányaimat. Egy egész jó osztályt, és egy még jobb osztályfőnököt kellett "elhagynom".
A gimnáziumot követő felvételi időszak nem sikerült túl jól, így csak a Gábor Dénes Főiskolára vettek fel (tudom, ez nem dicsőség), amit fél év után ott hagytam a - szerintem - nem túl erős színvonal miatt.
2000-ben újra felvételiztem, ami már egy fokkal jobban sikerült, és felvettek ide, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára (akkor még nem létezett az Informatikai Kar), informatika tanár szakra. Szeretem ezt a helyet, mert jó a közösség, és megvan a kellő kihívás is. Össze sem lehet hasonlítani az előbb említett főiskolával!
Kalandokkal tarkított öt évet tölthettem itt (volt, hogy nem sokon múlott, hogy idő előtt véget érjen számomra a felsőoktatás, néhány nehezebb tárgy okán), klassz embereket ismerhettem meg, nagyon klassz kis csapat alakult ki, már a gólyatábor után, akikkel egy nagyon jól sikerült közös vándortábort követően 2002-ben megalapítottuk a Kerge Zerge Egyesületet, melyet több éven át vezethettem. Igen, nem sokáig bírtam ki szervezkedés nélkül! :)
Jelenleg doktori tanulmányaimat végzem. Ha az egyetemre igaz volt, hogy sokkal szabadabb, mint a középiskola, akkor a Doktori Iskolára hatványozottan illik ez az állítás. Nyílván, ezzel együtt a felelősség is nagyobb. Szépen haladok a kutatási témámban való elmélyedésben, s egyre inkább kiderül számomra, hogy egyrészt jól választottam, másrészt szép nagy fába vágtam a fejszémet! Sebaj, legalább nem lesznek terjedelmi gondok a disszertációt illetően! :) 2007. augusztus 28. és 2008. február 1-je között Helsinkiben tanultam Erasmus ösztöndíjjal. Itt találkoztam egy új eszközzel, az algoritmus-vizualizációval, amely nagyon felkeltette az érdeklődésem, és egy olyan terület, amely nem annyira ismert Magyarországon.
Nagyon szeretek tanítani, első doktoris félévemben ezt élveztem a legjobban!
Az egyetem mellett a másik nagy pillére életemnek a gyülekezet, ahova járok. Itt 2005 márciusa óta vagyok a zenei szolgálat vezetője, ami az összes ének-zenével kapcsolatos dolog koordinálását jelenti. Ez jelenleg négy dologban összpontosul: segédkezés kórus, a zenekar, a gyülekezeti énekek vezetésében és az énekeskönyv karbantartásában.
Nagyon szeretem ezt a munkát is! Ezen kívül emberekkel foglalkozom a gyülekezetben, olyan módon, hogy próbálom őket istápolgatni lelkileg, ha szükségük van valamire.
Valaha volt egy ír népi zenekarom, ahol énekeltem és gitároztam. Sajnos azóta feloszlott... 2009. júniusában alakult meg a gyülekezetem zenekara, jelenleg itt játszom. Egyetemi éveim elején énekeltem az ELTE Bartók Béla Énekkarában, bariton szólamot.
Nagyon szeretem a munkámat, azaz a tanítást, 2008. szeptemberétől tanársegédként dolgozom a Budapesti Corvinus Egyetem (mostani nevén Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Közigazgatás-tudományi Karán. Jó részt szövegszerkesztést, táblázat- és adatbáziskezelést tanítok, de van egy informatikai biztonsággal kapcsolatos tárgyam is. 2010-ben megnősültem, elvettem az én csodálatos Hercegnőmet feleségül! :) Most már két gyermek boldog apja vagyok.
Ami a sportot illeti: kerékpár, foci és sziklamászás. Mostanában nem volt rájuk túl sok szabadidőm... Ezen kívül rendszeresen járok kirándulni, teljesítménytúrákra, vízitúrákra.