Út a Barátságig
Azt hiszem, nehéz fába vágtam a fejszémet. Olyan témát választottam, amiről nem lehet általánosan írni, hiszen - mivel nincs két ugyanolyan ember a Földön -, két ugyanolyan barátságot sem fogunk találni, és az is biztos, hogy a barátsághoz vezető út is barátságonként más és más lesz.
Tehát nincs "általános recept"? Az az igazság, hogy nem is kell. Nem jó, ha egy emberi kapcsolatot "sémák" alapján fejlesztünk.
Két ember kapcsolata akkor fejlődik, ha közelednek egymáshoz. Türelmesnek kell lenni, egy barátság nem alakul ki rövid idő alatt, ennek is megvan a maga "érési ideje". Ez a közeledés hasonlóképpen zajlik, mint ahogy a kis herceg megszelídítette a Rókát. Mindennap egyre közelebb.
A barátság sokkalta több, mint egy egyszerű ismeretség. Hiszen, ha számba veszed az összes ismerősödet, ennek a halmaznak egy kisebb hányadát fogja adni azon emberek halmaza, akiket a barátaidnak nevezel. Nem ajánlod fel akárkinek a barátságodat, csakis azoknak, kiket méltónak találsz rá.
De hogyan, mi alapján jutsz arra az elhatározásra, hogy valakit a barátodnak nevezel? Biztos, hogy nem az analízis-tudása vagy a haja színe miatt. Nem ész érvek alapján döntesz. Úgy gondolom, hogy akkor döntesz helyesen, ha a szíved mondja meg, hogy ki mikor válik a barátoddá.
A barátság, mint minden emberi kapcsolat, kihat mindkét félre. Hiszen - Saint-Exupéry szavaival élve -, látszólag a kis herceg szelídítette meg a rókát, ám evvel egy időben a róka is megszelídítette a kis herceget. Egy baráti kapcsolat csakis akkor alakulhat ki, ha a két fél megismeri és kölcsönösen elfogadja egymást. Jó és rossz tulajdonságaikkal együtt. Azonban a barátságig hosszú az út, és csakis a "megszelídítésen", a megismerésen keresztül mehet. Sőt, ennél sokkal több: ha valakit megismersz, önmagadat is megismered. "Nem tudhatjuk pontosan, mikor kovácsolódik a barátság. Ahogy mindig az utolsó csepp víztől telik csordultig a kehely, úgy a rengeteg kedvesség közül is az utolsó lesz az, mely csordultig tölti szívünket." (James Boswell)
Ki is az a barát? "A barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni." (Pam Brown) A barát olyasvalaki, akiről tudod, hogy meghallgat, és megérti szavad. Vagy nem is kell beszélned, rád néz, és tudja, mit gondolsz. És igazából emiatt múlja felül a "haverságot" a barátság, mert a barátok nem csak az arcon végigfutó könnyet látják, hanem azt is, ami miatt az a könnycsepp megszületett. Ezért ezt a kapcsolatot lelki kapcsolatnak is nevezhetjük.
Ha valakit a barátoddá fogadsz, felelős vagy érte és a kapcsolatotokért. Ugyanígy felelős a barátod is érted és a barátságotokért. Minden embernek szüksége van barátokra, akik megértik őt, támaszt nyújtanak a bajban. Hiszen mit érne egy háromlábú szék két lábbal?
Budapest, 2001. április 20. |
Törley Gábor |