Az ismerkedés

Minden emberi kapcsolat első lépése. Talán ez az egyik legnehezebb része egy kapcsolatnak.

Írásom alapélményként a Pszinapszis 2001. programsorozat önismereti csoportjában átélt helyzeteket szeretném felhasználni. Tizennégyen ültünk egy körben. Az első igazi feladat (a névtanulásos játék után) az volt, hogy válasszunk magunknak egy (lehetőség szerint ellenkező nemű) párt, ismerjük meg valamilyen szinten 10 perc alatt, és válasszunk ki két közös, és egy nem közös tulajdonságot, majd a három tulajdonságról úgy beszéljünk a többieknek, mintha mindhárom közös lenne. A többiek feladata az, hogy rájöjjenek, hol füllentettünk.

Szerencsére gyorsan ment a beszélgetés, és a közös tulajdonságok kigyűjtésével nem is volt gondunk. Ám nagyon nehezen találtunk meg a bennünk különböző dolgokat.

A második feladat sokkal érdekesebb volt. Csukott szemmel végig kellett egymás arcát tapintanunk a kezünkkel, ez által kellett megismerni a párunk arcát, és utána el kellett mondanunk, hogy mit éreztünk. Figyelemre méltó volt, hogy csak egy pár érintette meg egymás száját, a többiek csak körülötte tapintották végig az arcot. Úgy tűnt, hogy a száj megérintése már túl intim dolog lett volna.

Valahogy így nézhet ki, mikor megismerünk egy embert, mintha lassítva tapogatnánk végig csukott szemmel az arcát. Először félve mozgunk, folyton bennünk van az a félsz, hogy itt és itt megérinthetem-e? Hol van a határa az intimitásnak?

Ha életedben először látsz egy vadidegen embert, és, mondjuk, úgy hozza a sors, hogy sokat kell vele beszélgetned, biztos lesznek kérdéseid, és benned fog motoszkálni az, hogy miket kérdezhetsz meg az illetőtől, hogy ne merészkedj túl messzire. Akkor is dilemmában vagy, mikor téged kérdeznek. Mennyit áruljak el magamról? Tapasztalatom szerint sokkal könnyebben jönnek elő a közös tulajdonságokból eredő közös témák, és az első beszélgetés ritkán világít rá egyből a különböző tulajdonságokra. Ha meg mégis előbukkan egy, nem lesz lényeges pontja a társalgásnak.

Egy ilyen ismerkedés kapcsán fel lehet tenni a kérdést, hogy mi a különbség első benyomás és előítélet között. Véleményem szerint az első benyomás mindig kialakul egy személyről, amint meglátjuk. Még egy szót sem beszéltünk egymással, de már van valami apró gondolat róla. Ez valószínűleg változhat a beszélgetés folyamán. Persze, az csak előny, ha valakiről az első benyomásunk pozitív. Egy első benyomás, úgy érzem, akkor válik előítéletté, ha azt ki is "mondjuk" (még a beszélgetés előtt), és akármi történjék, ragaszkodni fogunk hozzá. Azt hiszem, látszik a dologból, hogy előítélettel a szívünkben nem lehet semmilyen ismeretséget kötni.

Vajon mennyi idő alatt alakulhat ki egy emberi kapcsolat? Biztos, hogy ezt az időt nem másodpercben mérik. Az ókori Görögországban használtak még egy idő-fogalmat, amivel pl.: a sárgabarack érési idejét határozták meg. Úgy vélem, egy kapcsolat kialakulásának időtartamát is ebben az időben szabad csak mérni, hiszen minden növényfajnak más-más az érési ideje, és mivel nincs két egyforma ember a Földön, így minden kapcsolatnak is más és más lesz az "érési ideje".

Nagyon fontosak ezek az első lépések, hiszen megalapozhatják az egész kapcsolat életét. Ezért nem szabad elhamarkodni. Az első találkozásokkor már el szokott dőlni, hogy hogyan fog tovább menni ez a kapcsolat. Barátság lesz belőle, vagy csak egy laza haveri viszony? Ez már egy másik történet...

Budapest, 2001. március 9.

Törley Gábor